Jó nők blogja

Mi kell ahhoz, hogy jó nő legyél? Spórolj időt és pénzt a vásárlással!

Banánkenyér lassú főzőben

2018. augusztus 10. 16:51 - Aligirl

Úgy gondoltam, ebben a nagy nyári hőségben megosztok veletek egy könnyű desszertet, amelyet a sütő bekapcsolása nélkül, lassú főzőben is el lehet készíteni, és egy gombóc jó hideg vaníliafagylalttal tálalva mennyei lehet ebéd után vagy uzsonnára. 

Hozzávalók

  • 2 tojás
  • fél bögre olvasztott vaj
  • egy bögre cukor (vagy édesítőszer)
  • 2 bögre liszt (lehet 70%-ban teljeskiőrlésű is)
  • egy teáskanál sütőpor
  • fél teáskanál szódabikarbóna
  • fél teáskanál só
  • 3 egész banán (összetörve)
  • opcionális: mazsola, mogyorófélék

Egy nagy tálban összekeverjük először a száraz hozzávalókat, majd a tojással és olvasztott vajjal csomómentesre keverjük a tésztát, végül hozzáadjuk a banánokat és opcionálisan a mazsolát és (sótlan) mogyoróféléket. 

A lassú főzőbe öntve alacsony fokozaton 4 óráig készítjük. Ilyenkor tűpróbát szoktam végezni, és ha szükséges, bent hagyom még fél órára. Akinek tönnfunkciós főzője van, desszert programon is készítheti. Én általában a lassúfőző programon szoktam főzni 3 óráig és csak az utolsó órában állítom desszert programra, amitől a teteje egész ropogósra sül. 

Akinek még nincs lassú főzője, azt javaslom, hogy mindenképp szerezzen be egyet, ha szeret egyszerre több dolgot csinálni a konyhában/háztartásban, ha szeretné, hogy elkészüljön a másnapi ebéd addig, amíg ő akár alszik/dolgozik, vagy csak nem szeretné a nyári melegben még inkább felmelegíteni a konyhát. 

Lassú főző (más néven slow cooker/crockpot) olcsón beszerezhető itt:

AliExpress.com Product - AUX 1.5L Multicooking Safty Stainless Steel Electric Hot Pot Cooker Multi Cooker Appliance Heating Stew Soup for Students

Jó étvágyat a desszerthez!

komment

Ékszertrendek 2017-ben

2017. május 30. 20:51 - Aligirl

A divat nemcsak a ruhák, hanem a kiegészítők terén is változik évről évre. A cipők és a táskák mellett a jól megválasztott ékszerek is remekül feldobhatják minden hölgy öltözékét. Úgy tűnik, 2017 a hangsúlyos ékszerek éve. Ha szeretnéd megtudni, mely darabokkal lehetsz tuti befutó ebben az évben, tarts velünk és olvass tovább!

Óriási színes nyakláncok

Bár a trendek időről időre változnak, arra mérget vehetünk, hogy a nyaklánc soha nem megy ki a divatból. Idén a legtöbb a tervező nagy, színes, virágos nyakláncokkal készült, amelyek önmagukban is öltöztetnek, ezért érdemes egyszerűbb ruhadarabokkal viselni őket.

AliExpress.com Product - Pearl Necklaces & Pendants Gold Plated Leaves Statement Necklace Women Collares Ethnic Jewelry for Personalized Gifts Party AliExpress.com Product - 2015 New Fashion Jewelry Women Luxury Za Brand Rhinestone Collar Necklace Purple Crystal Bib Choker Statement Necklaces Pendants AliExpress.com Product - New Design Fashion Wool Weaving Handmade Chunky Popcorn Chain Women Statement Jewelry Chokers Wide Collar Necklaces

Nagyméretű fülbevalók

Ne riadj vissza a nagyméretű, akár vállig érő függővel rendelkező fülbevalóktól sem! A szabály ugyanaz, mint a nyakláncnál: ne kombinálj túl sok kiegészítőt, illetve egyszerűbb ruharadabokkal viseld, így igazán feldobhatja viseletedet.

AliExpress.com Product - Ladyfirst 2016 Long Tassel Fashion Feather Style Ethnic Boho Big Dangle Statement Earring Wedding Earrings Accessories 3494 AliExpress.com Product - Wholesale good quality big crystal earring 2016 New statement fashion stud Earrings for women AliExpress.com Product - Big Statement Earrings for Women Brincos Grandes New Arrival Fashionable Gold Color Alloy Colorful Rhinestone Drop Earrings

Gyönyörű gyöngysorok

A gyöngysor időtálló és klasszikus darab, mely nagyanyáink ékszeres dobozkájából sem hiányozhatott. A gyöngysorok között szintén a maxi hódít az idén, így ne ijedjünk meg itt sem a mérettől. A klasszikus fekete és fehér mellett bátran próbáljunk ki új színeket is!

AliExpress.com Product - Natural Freshwater Pearl Long Sweater Beads Strands Necklace Fashion Brand multi colored 9-10mm 47" Real Pearl Necklace womens AliExpress.com Product - 2016 Fashion Classic Imitation Pearl Gold Plated Clear Crystal Top Elegant Party Gift Fashion Costume Pearl Jewelry Sets N85 AliExpress.com Product - 2016 New Hot Fashion Women Cloth Accessories Pearl Necklace Pendant Long Cross Necklace X041

Gyűrűrengeteg az ujjakon

2017-ben a gyűrűkkel nem lőhetsz mellé: ízlésed szerint választhatsz, hogy egy hangsúlyosabb darabot vagy több, összeillő darabot szeretnél viselni. Ha az utóbbi mellett döntesz, érdemes szettben megvásárolnod a gyűrűket, hogy biztosan teljesen passzoljanak.

AliExpress.com Product - amethyst cross finger ring for lady paved cz diamond luxury hot Princess women Wedding Engagement Ring purple pink color jewelry AliExpress.com Product - 17KM 10pcs/Set Gold and Silver Plated Flower Midi Ring Sets for Women Boho Beach Vintage Turkish Punk Elephant Knuckle Ring AliExpress.com Product - Free Shipping Min Order $10(Mix Order) 2013New Arrival Women Fashion Vintage Antique Silver Plated Resin Statement Rings Jewelry

Egyedi karkötők

Végül, de nem utolsó sorban, ha ékszertrendek, akkor mindenképpen érdemes megemlítenünk a karkötőket is. 2017-ben a széles, fém, geometriai formákkal ellátott darabok lesznek divatban, kicsit megidézve a retro stílust. Aki igazán belevaló, bátran választhat gyűrűvel egybekötött darabokat is.

AliExpress.com Product - BR098 European Concave Tibetan Silver vintage retro Bangle Bracelet Free Shipping gift for her Cuff AliExpress.com Product - Western style Wild Cuff Bangles With Hi-Q plated Crossed Metals Romantic Bracelets & Bangles For Women BL027 AliExpress.com Product - Luxuries Turkish Women Bracelet & Ring Ruby Jewelry Antique Gold India Dance Secret bijouterie Retro Design High Quality Gift

Remélem, hasznosnak találtad ezt az összefoglalót és kicsit segített új ékszereid kiválasztásában!

Ha bármilyen kérdésed van, vagy kipróbáltál egy terméket és szeretnél véleményt mondani róla, hagyj egy kommentet vagy írj bátran a jo.nok.blogja@gmail.com címre!

komment

A kapszula gardrób előnyei

2017. április 28. 21:31 - Aligirl

Szeretnél helyet és pénzt spórolni a ruhatáradon, mégis divatosan öltözködni? Nem hallottál még a kapszula gardróbról? Akkor mindenképpen olvass tovább, imádni fogod ezt az elképzelést!

A módszer lényege, hogy "kapszulákat" hozol létre a ruhatáradon belül - pl. munkahelyi, szórakozás, sport - amelyekbe egymással jól párosítható ruhadarabokat válogatsz össze, lehetőleg minél kevesebbet. Nem muszáj limitet meghatároznod, de a maximum 50 darab egy jó irányszám lehet.

Hiába van rengeteg ruhád, amelyektől esetleg már nem is férsz el, ha soha nem viseled őket, vagy csak nagyon ritkán, mert nem tudod mivel párosítani, rájössz, hogy nem praktikus, nincs is olyan alkalom, amire viselhetnéd, vagy akár már nem is tetszik. Ha viszont alaposan megtervezed a gardróbodat és jól párosítod a ruhadarabokat, gyakorlatilag végtelen variáció fog rendelkezésedre állni, és mindig divatosan nézhetsz ki.

Hogyan vágj bele?

Válassz egy lehetőleg semleges alapszínt, amit szeretsz, jól áll rajtad, és sok mindent párosíthatsz hozzá. Tégy a kapszulába néhány ilyen színű ruhadarabot, majd adj a kapszulához hozzáillő alsókat és felsőket. Törekedj arra, hogy a kapszuládban minden mindennel, de minimum 3-4 ruhadarabbal passzoljon! Ezt úgy tudod legkönnyebben elérni, ha egyszerű (kevésbé mintás), de stílusos és jó minőségű ruhadarabokat választasz.

Cipőkből, táskákból és ékszerekből is próbálj olyanokat beszerezni, amik minél több összeállításodhoz illenek!

Lássunk egy konkrét példát!kapszula.jpg

A fenti képen egy 12 darabos kapszulát láthatunk, aminek domináns színei a fekete, kék és a fehér. Jól szemlélteti, hogy a megfelelő kombinációk és kiegészítők kiválasztásával 4 hétre elegendő, csinos és változatos összeállítást kaphatunk.

A következőkben néhány olyan darabot mutatok meg, amelyek jó bázist képezhetnek egy sötéték alapszínű, munkába járós kapszulához.

Alsók:

AliExpress.com Product - 2015Leiji autumn fashion high-waist middle-elastic women jeans legging comfortable denim L-6XL plus size china brand AliExpress.com Product - Plus size XL-6XL Women Pants Stretch Elastic Waist Pants Long Pants Skinny Ladies Pencial Trousers Blue/Black/Red Sexy Leggings AliExpress.com Product - 2015 Good Elastic Women Celebrity Bandage Skirts Sexy Slim Solid Color Blue Black Red White Yellow Drop Shipping HLS113 AliExpress.com Product - KaiTingu Brand New Fasion 2016 Ladies Gray Color 3 Layer Pleated Skirt Long Tulle Skirts Straight Grey Solid Mesh Skater Skirt

Felsők:

 

AliExpress.com Product - DRZLO One shoulder ruffles blouse shirt women tops 2016 autumn Casual blue striped shirt Long sleeve cool blouse winter blusas AliExpress.com Product - The New Printed Chiffon Shirt Lace Female Korean 2016 Women Clothing Women Shirts Print Floral White Blouses slim fit Tops AliExpress.com Product - Sheinside Women Tops Womens Long Sleeve Tops Women T Shirt Dark Grey Contrast Tribal Print Cuff Button Front T-shirt AliExpress.com Product - Women Blazers And Jackets 2016 Spring Autumn Cardigans Slim Coat Long Sleeve Candy Color Suit Jacket Plus Size Blaser Femenino AliExpress.com Product - Summer Fashion Women blaser Winter Casual Blazer Coat Outwear Female Feminino Blazer femme Plus Size veste femme blazer a2

Cipők:

AliExpress.com Product - New 2015 sheepskin pointed toe OL women pumps Patent leather spike heels women high heels shoes woman Plue size 34-41 D45 AliExpress.com Product - Top Sale Elegant Women Flat Shoes Fashion Summer Spring Bowtie Loafers Ladies Suede Slip On Lady Ballet Shoes Soft moccasins

Táskák:

AliExpress.com Product - DIZHIGE Brand 2017 Women Bag Print Rose Floral Handbags Women PU Leather Tote Bags Ladies Crossbody Bags Designer Sac A Main New AliExpress.com Product - High Quality PU Leather Women Messenger Bag Ladies Shoulder Bag Women Handbags Large Capacity Totes Bags Female Bolsa Feminina

Kiegészítők:

AliExpress.com Product - Navy bule Musical Notes winter Infinity Scarf Women music shawls and scarves foulard bufandas mujer 2015 echarpes foulards femme AliExpress.com Product - 925 sterling silver earrings , 925 silver fashion jewelry , Small ears ring E294- /cnkalera eesamvza LKNSPCE294

Remélem, hasznosnak találtad ezt az összefoglalót és kicsit segített abban, hogy egy kisebb, praktikusabb gardróbot tudj kiépíteni!

Ha bármilyen kérdésed van, vagy kipróbáltál egy terméket és szeretnél véleményt mondani róla, hagyj egy kommentet vagy írj bátran a jo.nok.blogja@gmail.com címre!

komment

Ajándéktippek anyák napjára

2017. április 18. 21:04 - Aligirl

Vészesen közeledik az anyák napja, és ha idén nem csak egy szál virágot szeretnél adni, hanem valami különlegesebbel is szeretnéd meglepni az anyukádat, nem árt már most elkezdeni gondolkodni az ajándékon. Természetesen az édesanyáknak nem az ajándék értéke számít, sokszor annak örülnek legjobban, ha te magad készítesz valamit... de ha nem érzed magad annyira kreatívnak, itt találhatsz néhány tippet arra vonatkozóan, milyen apró ajándékkal örvendeztetheted meg anyut. Ha most rendelsz, még pont megérkezhet! 

Anyus nyaklánc

AliExpress.com Product - Fashion Korean mother and child love "Mom" crystal pendant necklace Mother's Day gifts sweater chain necklace for mother N74

AliExpress.com Product - Mothers Day Gifts for Mom 925 Sterling Silver Necklace Fashion Necklaces for Women 2015 Free Shipping Wholesale Ulove N595

AliExpress.com Product - Trendy Love "Mom" Fully-Crystal Heart Pendant Necklace Mother's Day Gifts for mother Sweater Chain Necklaces Best Gifts AliExpress.com Product - Gold Silver Tone Personalized Mama Bear Necklace Mother Bear Mama Necklace Mothers Day Gift For Mom Fashion Jewelry

Telefontok, ami mindent elárul :)

AliExpress.com Product - For iphone 4/4s 5/5s 5c SE 6/6s 7 plus ipod touch 4/5/6 back skins cellphone cases cover Keep Calm and Love Your Mum Quote

AliExpress.com Product - Fit for iPhone 4 4s 5 5s 5c se 6 6s 7 plus ipod touch 4/5/6 back skins cellphone case cover The Worlds best mum mothers day

Szuperanyu póló :) 

AliExpress.com Product - Printed Round T Shirt Cheap Price Crew Neck Women Casual Short New Super Mum - Perfect Mothers Day Gift Tee Shirts

Ha ragaszkodsz a virághoz: élethű rózsa, ami megmarad

AliExpress.com Product - 25pcs/lot Real Touch rose Bud Artificial silk wedding Flowers bouquet Home decorations for Wedding Party or Birthday Small bud

Remélem, tudtam kicsit segíteni az ötletekkel. Ha esetleg mégsem nyerte el egyik sem a tetszésedet, szedj egy csokor virágot, puszild meg, öleld meg az anyukádat, biztos, hogy annak is nagyon fog örülni! :) 

Ha bármilyen kérdésed van, vagy kipróbáltál egy terméket és szeretnél véleményt mondani róla, hagyj egy kommentet vagy írj bátran a jo.nok.blogja@gmail.com címre!

 

komment

Hogyan válassz fürdőruhát?

2017. április 09. 13:23 - Aligirl

Közeledik a nyár, és vele együtt a bikiniszezon. Én azt vallom, hogy a strand mindenkié, és akkor sem szabad kétségbeesnünk, ha nem sikerült tökéletesítenünk az alakunkat. Viszont néhány egyszerű szabály figyelembevételével könnyen kiválaszthatjuk a számunkra legelőnyösebb fürdőruhát, hogy ne érezzük magunkat feszélyezve.

Lássuk tehát az aranyszabályokat:

1. Körte alkatra vékony pántok!

Körte alakod van, ha a felsőtested vékonyabb, és a csípőd, combjaid szélesebbek. Ez esetben előnyös, ha vékony pántos, egyszínű alsót választasz, így a teltebb részek nem lesznek annyira hangsúlyosak. Felülre bátran válassz háromszög alakú, vagy mintás melltartó részt, jól fog mutatni!

AliExpress.com Product - Push Up Swimwear Female Sexy Triangle Bikini Set 2016 Women Swimsuit Bandage Biquini Soft Bathing Suit Brazilian Beach Plus Size

AliExpress.com Product - 2016 Summer Fashion English Alphabet Mickey Mouse Sexy Bikini For Women Swimsuit Split Swimsuit Swimwear bathing suit women

AliExpress.com Product - NAKIAEOI 2017 New Sexy Micro Bikinis Women Swimsuit Swimwear Halter Brazilian Bikini Set Beach Bathing Suits Swim Wear Biquini

2. Fiús alkat

Amennyiben fiús alkattal rendezkezel, hangsúlyozd a nőies részeket, a mellet és a csípőt! Nyugodtan válassz vastag pántos, francia alsós darabokat, és jöhetnek a merész minták, keresztcsíkok vagy akár fodrok is!

AliExpress.com Product - Korean Women Sexy Ruffle Bikini Strapless Off Shoulder Biquini Retro Swimsuit Print Swimwear Bather Bathing Suit Maillot De Bain

AliExpress.com Product - 2017 Female Sexy Halter Push Up Thong Bandeau Biquini Ruffled Swimsuit String Swim Wear Beach Bathing Suit Swimwear Women Bikini

AliExpress.com Product - 2016 New Sexy Fashion hot Women Swimwear Crop Tops High Waist Shorts Floral Bikini Set Beach Swimsuit Summer

3. Alma alkat

Ha hasban, csípőben, fenékben és/vagy combban teltebb vagy, irányítsd a fókuszt az előnyösebb részekre! Viselj olyan egyberészes fürdőruhát vagy divatos tankinit, amely kihangsúlyozza a kebleket!

AliExpress.com Product - Tankini Female swimwear Swimsuit bathing suit Tankini set women tankini swimsuits women plavky Biquini swimming suit Monokinis

AliExpress.com Product - High Waist Fashion Boxer Short Tankinis Set Siirt Swimwear Brazil Push up Swimsuit Beach Wear Women Dress 1052 AliExpress.com Product - 2016 Vintage Plus Size Swimwear Women Swimsuit One Piece Retro Bathing Suits Beachwear Padded Print Polka Dot Swim Wear

4. Homokóra alkat

Ebben a tekintetben szerencsés vagy. Amennyiben dús keblekkel, darázsderékkal és széles csípővel áldott meg a sors, gyakorlatilag bármilyen fürdőruha jól fog állni rajtad. Azért arra érdemes ügyelni, hogy a mellméretednek megfelelő (pántos) szabást válaszd. A derekadat érdemes kihangsúlyozni egy magasított fazonú alsórésszel. Ezen kívül pedig: légy merész! :)

AliExpress.com Product - 2016 Newest Sexy Bikinis Women Swimsuit High Waisted Bathing Suits Swim Halter Top Push Up Bikini Set Plus Size Swimwear XXL

AliExpress.com Product - 2015 Women's Sexy Bikini Set Vintage Nylon Triangle Swimwear Sling Decoration Bandage Swimsuit Bikini Brazilian Maillot De Bain

5. Ha rövidek a lábak

A lábak optikai nyújtásához válassz olyan alsórészt, amely a combodat nem vízszintesen vágja el, hanem követi a comb és a bikinivonal ívét. Rövid lábak esetén a csípő fazon sem túl előnyös.

AliExpress.com Product - Bikinis Women Swimsuit Swimwear Sexy Ruffles Bandeau Bikini Set Beach High Waist Bottom Bathing Suits

+1. Színek és minták

Alapszabály, hogy az élénk színeket és látványos mintákat ott érdemes viselni, amelyik testrészünket hangsúlyozni szeretnénk. A mellek kidomborításában a szélesebb csíkok is segíthetnek.

AliExpress.com Product - 2016 New Arrival Sexy Bikinis Women Swimsuit Print Pattern Reversible Bandeau Bikini Brazillian Swimwear Bathing Suits Bquini

+2. Ebben a méret a lényeg!

Nagyon ügyelj a megfelelő méret kiválasztásánál, mert az sem mutat jól, ha lóg rajtad a bikini, de az sem, ha túl szűk, feszes vagy bevág. Ha nagyok a kebleid, nem javasolt a pánt nélküli melltartó viselése sem. Válassz olyan felsőrészt, ami szépen megtartja a melleidet!

AliExpress.com Product - Andzhelika L-4XL New Bikini Set Swimsuit Women Sexy Plus Size Swimwear Solid Diamond High Waist swimsuit Swim Bathing Suits

Ha bármilyen kérdésed van, vagy kipróbáltál egy terméket és szeretnél véleményt mondani róla, hagyj egy kommentet vagy írj bátran a jo.nok.blogja@gmail.com címre!

komment

Pusheen mánia

2017. április 04. 20:51 - Aligirl

Ki ne ismerné Pusheent, a Facebook cuki, dagi cicáját? Szerencsére már nem csak a Messengeren nézegethetjük a vicces matricákat, a valódi rajongók minden színben, méretben és formában beszerezhetik kedvencüket az interneten, ráadásul nem horror áron. Már most gondolhatunk a közelgő gyereknapra - de valljuk be őszintén, sok felnőtt is örül egy ölelnivaló ajándéknak.

Nézzük meg, milyen variációk állnak a cicarajongók rendelkezésére:

1. Pusheen plüss

Nagy, puha, akár párnaként is használhatod... mi kell még?

 

AliExpress.com Product - Wholesale 40cm Cartoon Soft Pusheen Cat Cushion plush toys Black Gray Orange White Pink Colors Perfect Gift for Friend

AliExpress.com Product - 5pcs/lot 15cm Pusheen Cat Cookie & Icecream & Doughn Style Plush Toys Soft Stuffed Animals Toys for Kids Children Xmas Gifts

AliExpress.com Product - 2016 Kawaii Cute Pusheen Cat Rainbow & Cake Style Plush Toys 1pcs

 2. Pusheen kulcstartó

Hogy kedvenced mindig veled lehessen!

AliExpress.com Product - 12cm Kawaii Cute Pusheen Cat Rainbow keychain keyring Movie Plush stuffed Toys Free Shipping

3. Pusheen tolltartó + ceruzadísz

Az iskolában is kell egy kis szórakozás! (Főleg, ha te vagy a tanár. ;))

AliExpress.com Product - Cute Cartoon Pusheen Cat Plush Pen / Cosmetic Bag Soft Stuffed Animal Dolls Toys 23X9CM

AliExpress.com Product - 4pcs little ponies Mickey Minnie Adventure Time crafts cartoon PVC pencil topper for pen case caps DIY pen kids creative gifts

4. Pusheen telefontok

Ha nem tudnád, mivel dobd fel a mobilodat...

AliExpress.com Product - cute funny lovely Pusheen Cat Hard Case Transparent for iPhone 7 7 Plus 6 6s Plus 5 5S SE 5C 4 4S

 5. Pusheen papucs

A pihe-puha tappancsokért.

AliExpress.com Product - Pusheen cat Plush Shoes Japanese Anime Kawaii Pusheen Cat Slippers For Adult Christmas Gift For Girlfriend ST0926

Lepd meg te is Pusheen-rajongó ismerősödet (vagy akár saját magadat) egy apró ajándékkal, a siker garantált! :)

Ha bármilyen kérdésed van, vagy kipróbáltál egy terméket és szeretnél véleményt mondani róla, hagyj egy kommentet vagy írj bátran a jo.nok.blogja@gmail.com címre!

komment

Hogyan vigyázz a telefonodra?

2017. március 31. 21:06 - Aligirl

Mindegy, milyen kategóriás okostelefonod van, valószínűleg megbecsülöd és igyekszel vigyázni rá. Kellemetlen lehet, ha az ember zsebében megkarcolódik a hátlap, vagy egy óvatlan pillanatban leejted, aztán mehet a szervizbe kijelzőcserére. Sajnos jártam már így, azóta viszont dupla védelemmel van ellátva a telefonom, így belefér a bénázás is. Nekem most egy Huawei Y6 Pro telefonom van, így ezen keresztül fogom bemutatni, milyen védelmi eszközökkel szoktam ellátni.

1. Edzett üveg kijelzővédő

Ez nem egészen egyezik meg a fóliával, egy vastagabb rétegről van szó, ami nagyon könnyen felhelyezhető, nem zavar a telefon használatában, de magas védelmet nyújt. 

AliExpress.com Product - Premium Tempered Glass For Huawei Y6 / Y6 pro / Y6 II / Y6ii / Y6pro Screen Protector 9H 2.5D Toughened Protective Film Guard

Itt egy sokkoló kép a pár napja leszedett képernyővédőmről. Amíg fent volt a telefonon, csak 2 pici repedést láttam rajta, de a levételnél több helyen is megtört. Örülök, hogy most nem a telefonom kijelzője néz ki így...

 17692565_966016093533522_1769240392_o.jpg

A képernyővédő hungarocellel bélelt csomagolásban érkezik Kínából, nedves és száraz tisztítókendő kíséretében, amelyekkel a felhelyezés előtt a telefonod kijelzőjét meg kell törölni.


17742279_10155201196509490_11818163_n.jpg

 

A felhelyezésnél arra kell ügyelni, hogy ne maradjanak a képernyővédő alatt buborékok. Az elsimításban segíthet a klasszikus bankkártyával lapítgatós módszer is, de általában még ez sem szükséges.

Itt van néhány nem egészen egy dolláros ajánlat. Ennyit igazán megér a telefonod védelme.

AliExpress.com Product - High quality!9H hardness Tempered Glass Screen Protector Only For Huawei Y6 Pro Protective Film AliExpress.com Product - Tempered Glass Screen Protector For Huawei Y3 Y3II Y5 Y5II Y6 Y6II Y6 PRO Without Retail Package

2. Szilikon tok

Ha a telefonod képernyője már védve van, csak arra kell fogyelned, hogy a hátlap se karcolódjon. Ehhez végtelen színű és mintájú tok áll rendelkezésedre. 

AliExpress.com Product - New Ultrathin Soft TPU Case for Huawei Honor Holly 2 Plus/Enjoy 5/Y6 Pro Flowers Daisy Plants Fruit Leaves pattern Phone Case AliExpress.com Product - New 3D Cartoon Minions Stitch Silicone Case For Huawei Y6 Pro / ENJOY 5 / HOLLY 2 PLUS / Y6pro Case Dog Rabbit Soft Cover

3. Wallet case vagy flip case

Ha tutira szeretnél menni, válassz olyan tokot, ami elöl-hátul védi a telefonodat. Ha kicsit kétbalkezes vagy, vagy a táskád mélyére hajítva szoktad tárolni a telefonodat, ezzel nem járhatsz rosszul.

AliExpress.com Product - Neo Cute Cartoon Tree and Cat Embossing Wallet Flip Fundas Case For Huawei Honor 4C Pro Y6 Pro Enjoy 5 Honor Holly 2 Plus Cover AliExpress.com Product - A1000 Case Cover For Lenovo A1000 Case Flip A2010 Case Back Cover For Huawei Honor 4C/P9 Lite Y5 II/Y3 II/Y6 II/ Y6 Pro 4C PRO

 

Ha bármilyen kérdésed van, vagy kipróbáltál egy terméket és szeretnél véleményt mondani róla, hagyj egy kommentet vagy írj bátran a jo.nok.blogja@gmail.com címre!

 

komment

Ballagási ajándék ötletek

2017. március 27. 18:20 - Aligirl

Bár valószínűleg a végzős diákok még nem nagyon akarnak belegondolni, vészesen közeledik a ballagások ideje. A jószándékú rokonok és barátok pedig törhetik a fejüket, milyen emlékezetes és kreatív ajándékkal lephetnék meg a ballagót. Az interneten sok jópofa ötlettel találkozhatunk, de aki rendelni szeretne, annak nem árt már most elkezdeni, nehogy kifusson az időből!

Íme néhány ajándékötlet, amivel igazán maradandó emlékké varázsolhatjuk a ballagást.

1. Ballagási lufi

A klasszikus ballagási csokor helyett/mellé ajándékozzunk jópofa lufit, amivel igazán feldobhatjuk a hangulatot.

AliExpress.com Product - 5pcs/lot Good Luck Graduated Doctor Foil Balloons Graduation Ceremony Party Decorations inflatable Helium Ballons Classic Toys

 

AliExpress.com Product - New!!!10pcs/lot 18 inch graduation balloons for graduation ceremony with doctorial hat foil balloons party decoration

2. Könyvjelző

Az ajándéknál sem a méret a lényeg! Ajándékozz az alkalomhoz illő könyvjelzőt, akár a virágcsokor vagy boríték kiegészítéseként!

AliExpress.com Product - Free Shipping Dr. Cap Bookmark with Tassel Graduation Gift Book Markers Wedding Souvenirs Party Favors and Gifts Supplies

3. Falmatrica

Ha tudod, hogy a ballagó szobájában van még hely a falon, vagy éppen az egyetem miatt új helyre költözik, lepd meg egy motiváló idézettel falmatrica formájában!

AliExpress.com Product - if you believe in yourself anything is possible inspirational quotes wall decals decorative stickers vinyl art home decor 8037.

4. Baglyos póló/bögre

Főleg, ha valóban jó eredménnyel végzett a delikvens. :)

AliExpress.com Product - EnjoytheSpirit Cotton Shirt New Summer Style Cotton Men Clothing Male Casual T Shirt Man T-shirts Casual T-Shirts Mens Tops Tees

AliExpress.com Product - HarryPotter genuine Harry Potter owl Hedwig stereo theembossed Gift Mug

5. Ballagási plüss

Klasszikus, de soha nem megy ki a divatból! Ki ne örülne egy ölelgetni való barátnak, főleg tanulás közben?

 

AliExpress.com Product - Hot plush doctor bear 1pcs 20cm Dr. Bear learn to read Bear plush toy doll graduation gifts AliExpress.com Product - NEW 27CM Pokemon Pikachu Graduate Fitting Plush Toys Gift Stuffed Doll Graduate Gift

+1 A csomagolás sem mindegy!

Ha valami aprósággal, például ékszerrel vagy egy könyvjelzővel lepnéd meg az ünnepeltet, rejtsd ajándékodat stílusos dobozba!

AliExpress.com Product - Girls Boys Graduation Favor Box Candy Box Gift Box Cupcake Box Boy Kids Birthday Party Supplies Decoration Event Party Supplies

Ha bármilyen kérdésed van, vagy kipróbáltál egy terméket és szeretnél véleményt mondani róla, hagyj egy kommentet vagy írj bátran a jo.nok.blogja@gmail.com címre!

Még több szuper ötletért kattints az alábbi képre!

komment

7 éves az Aliexpress

2017. március 23. 20:51 - Aligirl

És nem mindennapi kedvezményekkel ünnepel!

Bizony, már 7 éves az aliexpress.com, ezért rendkívüli akciókkal kedveskedik a vásárlóinak. 

Egyelőre csak az előrendelés folyik március 28-ig, de ha nem szeretnél lemaradni, már most érdemes létrehoznod magadnak egy kívánságlistát!

Majd március 28-tól 30-ig tartanak az igazi akciók, először a top eladók ajánlataiból, majd több millió termék közül válogathatsz.

A részletekért kattints IDE vagy az alábbi képre!

Kellemes (vásárlást) spórolást! :) 

komment

Álmaim cipői, és amiért nem hordom őket...

2017. március 22. 18:32 - Aligirl

... de remélem, ti hordjátok helyettem is!

Mikor megláttam az alábbi képet (egy ismerősöm osztotta meg), rögtön az jutott eszembe, hogy minden viccnek a fele igaz.

csoki_cipo.jpg

Csokiból ugyan igyekszem a cukormenteset választani, de a cipőknek nem mindig tudok ellenállni. És ezzel el is érkeztünk az első okhoz, ami miatt limitáltan vásárolok újabban cipőket: tele van velük a padlás is. Tényleg. Amikor jön a jó idő, előveszem a tavaszi cipőimet, és van közöttük olyan darab, aminek a létezésére már nem is emlékeztem, az azért aggasztó tud lenni. 

A második ok ennél prózaibb: tök csámpás és lúdtalpas vagyok, ezáltal sajnos alkalmatlan a kicsit is nőiesebb cipők viselésére. De, ahogy mondani szokás, mindent a szemnek. Ezért összeválogattam, milyen cipőket hordanék 2017 tavaszán, ha se a helyhiány, se a fájós lábaim nem szabnábak gátat cipőmániámnak.

1. Csipkés nyári csizma - szerintem nem igényel különösebb magyarázatot :) 

AliExpress.com Product - Female summer breathable bootie in 2015 with the new shoes, lace openwork crochet boots, size 35-39, hollow fashion women boots

2. Trendi gumicsizma - esősebb időkre

AliExpress.com Product - Platform Rain Boots Ladies Patent Leather Ankle Boots Low Heels Women Boots Slip On Flats Shoes Woman Plus Size 36-41 XWX3577

3. Masnis magassarkú

Na, ez aztán igazán csajos. Irigylem, aki tud benne szépen járni. :)

AliExpress.com Product - Plus Size Shoes Women Big Bow Tie Pumps 2016 Butterfly Pointed Stiletto Shoes Woman High Heels Wedding Shoes Bowknot advisable

4. Magasított talpú, fűzős

Tény, hogy nem mindenkinek jön be ez a fazon, de tőlem kapott egy szavazatot. :)

AliExpress.com Product - S.Romance Plus Size 34-43 Women Pumps Fashion Round Toe Lace-Up Med Heels Ankle Boots Woman Shoes Black White Red Brown SH406

5. Könnyed szandál

Csinos, kényelmes és megidézi a nyarat. Kell ennél több? 

AliExpress.com Product - Women Shoes Sandals Comfort Sandals Summer Flip Flops 2016 Fashion High Quality Flat Sandals Gladiator Sandalias Mujer

Ti milyen cipőkre kattantatok rá idén tavasszal? Osszátok meg velem kommentben!

 

komment
süti beállítások módosítása